Rólam írták 😊

„Türelemmel, többre lehet jutni.” Bebizonyosodott, hogy rendszeres gyakorlással és egy türelmes szakemberrel minden rossz hang és probléma orvosolható. Nem volt semmi sem kellemetlen, ha nem sikerült jól kimondani elsőre. Éva türelmesen javított, tökéletességig csiszolt. Élveztem a közös munka minden percét. Most már magabiztosabban nyilatkozom és vezetek beszélgetéseket. – Cs. Márk

Hegedűsné Kelemen Évát több éve van szerencsém ismerni. Először óvodai
szülőtársként találkoztunk, később, mikor a gyermekeim logopédusa lett, szülő-terapeuta
kapcsolatba kerültünk. Mindkét esetben azt tapasztaltam, hogy kedves személyisége,
kisugárzása, együttműködő készsége meghatározó, mind a felnőttekkel, mind a gyerekekkel
történő interakciói során.
Ez a mi esetünkben sem volt másképp. A gyerekekkel nagyon gyorsan megtalálta a
„közös hangot”, bizalommal fordulnak felé, az óráira lelkesen, szeretettel érkeznek, éppen
úgy, ahogy ő fogadja őket.
Az időpontok egyeztetésében készséges és rugalmas, az órák csúszás nélkül, időben
kezdődnek-végződnek, ami szülőként, több gyerekkel fontos szempont. Az óráit mindig
felkészülten, nagy odaadással tartja, sok eszközt használ, a gyerekek motivációját alkalomról-
alkalomra fenntartja és a szülő folyamatos tájékoztatására is nagy hangsúlyt fektet.
A vele való munka sikeres, gördülékeny és szeretetteljes, így biztos lehetek benne,
hogy amíg szükséges, a fiaim a számukra legmegfelelőbb ellátásban részesülnek. – F. Kata

Évi órái számomra túlmutattak a hangzók és a beszéd gyakorlásán. Több hónapon keresztül készített
fel beszédtechnikából, és bár nagyon élveztem az alkalmakat, mert jól felépített, előkészített,
változatos feladatokat adott, mégsem emiatt vagyok a leghálásabb. Inkább azért, mert sugárzik
belőle, hogy mennyire szereti, amit csinál. Ez számomra hihetetlenül lelkesítő és inspiráló volt,
megerősített abban, hogy érdemes logopédusnak tanulni.
Mindemellett nagyon rugalmas, precíz, az elvárásai pedig reálisak, de nagyon fejlesztőek. Sokat
jelentett számomra, hogy a fejlődésemnek ő is mennyire örül, ez pedig még tovább motivált.
Szeretettel ajánlom őt! 🙂 – Á. Réka

Hegedűsné Kelemen Évát 2012-ben ismertem meg egy közös ismerősünk által. Éva ötlete,
hogy a nálam lévő gyermekeknek játékos foglalkozást tartson nagyon tetszett, bár vegyes
érzelmekkel fogadtam. A személye, az elképzelése, a céljai mind nagyon megnyerő volt,
mégis picit féltem, mert a gyermekek életkora (1-3,5 év között) az előre meghatározott
időpontokban történő foglalkozást nem teszi lehetővé. Mégis úgy döntöttem próbáljuk meg
heti két alkalommal fél órában. Életkorukból adódóan a nagymozgást fejlesztő gyakorlatok,
nyújtó, feszítő, lazító gyakorlatok, testséma fejlesztés, hallási figyelem, ritmizálás,
sorrendérzékelés, beszédizmok tornáztatása, stb szerepelt az elképzelésben.
Bátran állíthatom, életem egyik legjobb döntése volt! Már az első alkalommal megnyerte a
gyerekek figyelmét. Tátott szájjal hallgatták, amikor mesélt nekik, örömmel utánozták, és pár
hét leforgása alatt csapatostól rohantak hozzá, amikor megérkezett, reggel az első kérdésük
az volt: „Ma jön Éva néni és Sün Soma?” A „foglalkozások” alatt csupa vidám, önfeledten
nevető gyermeket láttunk, akiknek a szeme még akkor is csillogott, amikor délután anyának
meséltek arról, hogy hova utaztak Sün Somával.
A gyerekek rajongása felkeltette a szülők érdeklődését is, így karácsonykor a szülők is
betekinthettek ezekbe az utazásokba. A nagyobb testvérek is azonnal bekapcsolódtak,
részesei lettek a varázslatnak, és ugyanazt a csillogást láttam a szemükben, mint a kicsiknél.
Mi is és a szülők is annyira megszerettük őt, hogy szülős délutánokat is szerveztünk, ahol Éva
néni segített eligazodni a szülőket érdeklő fontos kérdésekben, pl.: orrfújás, dadogás,
mondókák, stb.
A személyisége, szaktudása, és a belülről fakadó tiszta, önzetlen szeretete bearanyozta a
napjainkat és hálásak vagyunk, hogy részese lehetett kis csapatunknak. – T. B. Mónika